Első rész Kóborlások

I.1

Mondé céltalanul repkedett a házak között. Furcsán ismerős és ismeretlen volt a számára minden. Járt valaha ebben a városban? Vagy csak minden város valahogyan hasonló a számunkra egy idő után?

Könnyű volt bekukkantania még az egészen magas házak ablakain is, sőt, nemcsak az ablakon bekukkantani, de ott teremni a szobában, akármelyik szobában, a robigyerekek számára láthatatlanul. Robigyerekek, még furcsa volt neki ez az elnevezés, akkor hallotta, mikor néhány napja repülés közben belehallgatózott mások beszélgetésébe, olyanokéba, akik szintén a város felé repültek. Még arra is gondolt, ne kérdezze-e meg tőlük, hogy csatlakozhatna-e hozzájuk, de aztán inkább csendben maradt, és egyedül szállt tovább.

Élvezte a repülést a könnyű szélben. A levegő tele volt jobbnál jobb illatokkal, a rét, a mezei virágok, a vizek, a nemrég elvirágzott fák mind-mind kellemes illatukat ajándékozták a szélnek, és a szélen át az arra repülőknek. Mindez megváltozott a város közelében, egyre több lett a kellemetlen szag, és mire a házak közé ért, már jóformán csak azok maradtak. A robigyerekek világának nem volt kellemes illata, sokféle szag keveredett össze benne. Voltak elegáns villák, nagy kertes, sok ablakos épületek, másmilyen szagok uralták ezeket, mint a piszkos, szűk kis utcákat, vagy a lerobbantnak tűnő magasházak közti sivár térségeket.

Miután Mondé egy darabig ide-oda szállt, körbenézett erre is, arra is, pihenőre vágyott. Megpillantott egy kislányt, olyan nyolcéves formát, aki szomorúan ballagott egy öregasszony mögött. Követni kezdte őket. Az öregasszony nehézkesen, lassan tudott csak baktatni, fáradt, öreg teste kövérnek tűnt, de nem a jóléttől, sokkal inkább a szegénységtől. Két nagy szatyrot cipelt, a mögötte haladó kislány meg egy kisebbet. Mondé nézte őket, sajnálta, hogy nem tud segíteni. Olyan gyönyörűnek tűnt az idő, ezek meg mintha észre sem vennék, olyan bánatosak!

Egy alacsony, rossz állapotú kis házba mentek be. Az öregasszony a konyhában kezdte el kipakolni a szatyrait, a kislány meg a szobában a saját kis sarkába húzódva a maga batyuját. Az a sarok volt az ő kis zuga, az ő kis biroda