Tanulóévek

1985. szeptember 2-án léptem be a Magyar Nemzeti Bank kapuján, mint a 2. Vegyipari Osztály főelőadója. Érdekes helyzet, hogy sem a főosztályvezető, sem az osztályvezető nem azok voltak a belépésemkor, akik engem az intézménybe felvettek. Két fiatal kapott lehetőséget, és az elődeiket is előléptették. Osztályvezetőm dr. Jánokiné Balogh Mária dr. lett, az egyik legbriliánsabb pénzügyi elme, akivel pályám során találkoztam. Nem véletlen, hogy pályája végén és csúcsán a legnagyobb magyar bank legfőbb döntéshozója volt. (Írásomban csak azokat nevezem néven, akikről a legnagyobb tisztelettel tudok – ennyi év távlatában is – beszélni.)

A legemlékezetesebb – hozzá kapcsolódó – történetem a következő:

Mint pályakezdő, igen nagy igyekezettel készítettem el a hitel-előterjesztéseimet. A munka végeztével (?)büszkén tettem le Marika asztalára. Valami mély báj és könnyedség sugárzott róla. Mindig derűs volt. Ült az asztala mögött, és lapozta az előterjesztésemet. Lapozott és rámutatott valamire, megint lapozott – ilyen sebességgel, ahogy leírom –, ismét a lapra bökött egyet – így ment végig a tízen plusz oldalon, s mondta, hogy ezek az adatok hibásak.

Fiatalos lelkesedéssel megkérdeztem:

– Honnan tudja?

S jött a megsemmisítő válasz:

– Logikailag nem helyesek.

A hátamon folyt a víz, és belesüllyedtem a székbe. Akkor még nem tudtam, hogy lehetséges ilyen átlátó képesség és tudás…

Életem egyik legnyugodtabb munkaidőszaka ez a két év volt. Minden rendben, fegyelmezetten és pontosan folyt. Abban az időszakban, ha azt ígértük az ügyfélnek, hogy a számláján június 30-án lesz ott a pénz, akkor volt az ott, és nem június 29-én és nem július 1-én. Súlyos megállapítás, de ezt a pontosságot azóta sem tudtuk elérni. Ma minden a gyorsaságról szól, de soha nem a pontosságról. Én ezt – férfiasan – csak korai magömlésnek hívom.

A munka végtelenül szabályozott keretben zajlott. Reggel nyolc órakor kávéval kezdtünk, és lett osztályértekezlet, mely láthatatlanul ment át