: Ritecz Balázs
: Az észnélküliség legendája
: novum publishing
: 9783991308287
: 1
: CHF 15.20
:
: Erzählende Literatur
: Hungarian
: 254
: Wasserzeichen
: PC/MAC/eReader/Tablet
: ePUB
Amikor az ember kikerül az iskolapadból, általában az els? dolog, amivel szembesül, hogy munkát kell találnia. Különösen igaz ez azokra, akik mögött nincs ott a szül?i támogatás. Tamásnak szerencséje van, mert amint keresgélni kezd az álláspiacon, szinte azonnal alkalmazzák, annak ellenére, hogy semmi gyakorlata nincs. Eleinte jól is mennek a dolgok, ám egy id? után a fiú unatkozni kezd. Ekkor kezd?dnek körülötte a káoszba fulladó események, amelyek követik a második, harmadik és az összes munkahelyére. Elkeseredésében egykori iskolatársa tanácsára még egy szakembert is meglátogat, hátha kiderül, mi a baj vele. Vajon van-e esély Tamás számára, hogy megtalálja helyét ebben a cseppet sem elfogadó és empatikus világban? Ritecz Balázs szórakoztató köntösbe bújtatott társadalomkritikája tükröt tart mindazok elé, akik munkaadóként találkoznak emberekkel mindennap, mindenki másnak pedig könnyed olvasmányul szolgálhat.

1. fejezet


Bekörözés a szállodába


– Ebből elég! Miért is vettem fel magát? Gyanús is volt, hogy miért dolgozott ennyi helyen, de sosem gondoltam volna az okait! Nem tudom elhinni! Ki van rúgva! – zilálta önmagából teljesen kikelve a már nem is aktuális főnök. Itt volt a végső stádium – legalábbis akkor abban a hitben voltam…

De ne rohanjunk ennyire előre!

***

Bevallom őszintén, szénné izgultam magam rendesen, amikor eljött az első nap az első munkahelyemen. Most kezdődik az igazi felnőttélet, vége a suli előtti/közbeni/utáni lazulásoknak, itt bizony már nem bújhatok el a padok között. Csupán diákmunkán dolgoztam néha, amikor kedvem akadt, de nem vittem túlzásba. Hogy miért? Arra hivatkoztam, hogy nem szeretném elvenni a figyelmemet és a drága időmet a könyvek és füzetek feletti fejtámasztás elől, nekem aztán tanulnom kell. Persze ennek a fele sem igaz: nem hoztam ki magamból mindent, ha készülni kellett (volna) dolgozatra, vagy vizsgára – mindössze annyit tettem le az asztalra, ami minden sulimban elegendő volt a hármas-négyes közötti szinthez. Nem törtem a stréberek babérjaira, hagytam őket érvényesülni.

Szóval a szokásos körök után – az önéletrajzom beadása, valamit egy telefonbeszélgetés, és maga az interjú – kissé meglepve vettem tudomásul, hogy engem választottak egy szálloda megüresedett recepciós pozíciójának betöltésére. Miért is csodálkoztam? Rengeteg helyen az a gond a pályakezdő, ifjú gyermekekkel, hogy nem rendelkeznek tapasztalattal, ezért utasítják el őket. No de felvetődik a magától értetődő kérdés, ami pont azoknak nem jut eszébe, akiknek kellene: mégis hogy az égbe meredt hajnalhasadásba’ szerezze meg az ember a gyakorlatot, ha esélyt sem adnak rá?

Tehát eljött a várva várt (?) nap: most már belépek a nagybetűs életbe, itt ezentúl komoly felelősséggel fogok tartozni nemcsak magamért, hanem a munkatársaimért is, nagyon ügyesen és körültekintően kell végeznem a rám bízott feladatokat.

A szállodaműfaj csapatsport: a recepciós szorosan együttműködik közvetlen felettesével, a front office managerrel, a housekeeperekkel (gondnokság, de így jobban hangzik), a takarítókkal, biztonsági személyzettel. Kér tőlük bizon