1. Ratio…

Ahogy felébredt, még mindig ott csengett fülében ez az egyszerű szó. Mintha csak megszólították volna.

Merthogy igen, őt csakugyan Ratiónak hívták.

Körbenézett szobájában, melyben – minthogy északi fekvésű volt – rendszerint félhomály uralkodott egész délelőtt s ebből a homályból szépen, lassan előbújtak azok a megszokott tárgyak, melyek ezt az álmos ifjút kezdték a szobájára emlékeztetni.

A nagy, barna foltból szekrény lett, a hatalmas farönkön ücsörgő fehér bagoly egy számítógép monitorjává változott. Az asztal, a polcok a rajtuk lévő holmikkal együtt, valamint az egyre színesedő poszterek is a falon kezdtek élesedni, ráadásul arról a nagy, bizarr, vibráló lámpáról is kiderült, hogy végül is az az ablak.

Azonban ami Ratiót leginkább izgatta, az közvetlenül mellette – a kis éjjeliszekrényen – foglalt helyet. Bizony az ő vörös szemű ellensége volt ez.

Az ébresztőóra.

Többször is meg kellett dörgölnie álmatag szemeit, hogy le tudja olvasni a pontos időt, s mikor ez végre összejött, visszadobta fejét a párnára és felsóhajtott:

– Fantasztikus! – mondta iróniától eltelve. – Már megint sikerült felébrednem ébresztő előtt tizenkét perccel!

Tovább gondolkodott:

– Nem elég, hogy amúgy is botrányosan korán kell kelni suliidőben.