Bevezetés

Aszürke fellegek egyre sötétebb tekintettel takarják be Anglia partjait, az óceán kegyetlen hullámai megtörten kenődnek szét rég megedződött, töredezett szikláin. Cornwall viharok szaggatta partjának elnyűtt deszkák csapódnak – talán szerencsétlenül járt halászcsónak maradványai, melyet az elemi erők kíméletlenül morzsoltak össze. A magas part rezdülésmentes arccal kémleli a lassan átvonuló vihart, csak a fennsíkot lakó növények rázzák testüket, szinte teljesen ráfeküdve a talajra, mintha csak egy őrült koncerten tombolnának a természet sátáni zenéjére. A sötétséget egyre sűrűbben törik meg szemet gyönyörködtető, hosszan cikázó, kékes-lilás villámok, melyeket mély, dübörgő mennydörgések követnek. A vakító fényorgiákat percről percre erősödő, gigantikus csattanás követi. Szinte érezhető, hogy a közelben csapott le; talán egy megvénült, viharvert fába, vagy egy templomtorony villámhárítójába.

Nem messze a habzó óceántól egy kisváros fekszik – éppen hogy nem település –, kicsinyke kis kórházában egy asszony vajúdik. A nővérek fel s alá szaladgálnak az osztályok közt. Aggódva serénykednek a vihar árnyékában, próbálnak megtenni mindent, hogy ne okozzon komolyabb fennakadást az ítéletidő. Marry, a babáját váró harmincas hölgy, akinek gyönyörű göndör, hosszú haja a fél párnát maga alá temeti, gyöngyöző homlokkal alig várja, hogy pocaklakóját karjaiba vehesse.

A fájások egyre sűrűbben kínozzák. Az ide beosztott nővérke is egyre gyakrabban fordul meg az ágya mellett, gyűjtve az információkat, nyugtatva a kismamát: „Ne aggódj, kedves, minden rendben lesz!”

Már a magzatvíz is elfolyt, és a szülészorvos is serényen készülődik, hogy világra segítse a kis jövevényt. Már csak percek kérdése, és felsírhat a kicsi.

Fület siketítő, iszonyatos csattanás, s minden elsötétül: villám csapott a kis kórház épületébe. A kismama ágya melletti műszereken apró, villódzó elektromos kisülések futkosnak fel s alá, míg a gépházban szunnyadó generátor, reagálva az áramszünetre, lassan felpörög,