1

Kajánfavolt az állomás neve, ahova Móricék a vonattal megérkeztek. A katonai egyenruhás, aki a Kiegészítő Parancsnokság állomásánál felszállította a bevonulókat a személyszállító vagonokra, most hangosan közölte velük, hogy itt az úticél, szálljanak le mindannyian. A négy vagon, ami csak az ő szállításukra volt a vonathoz csatolva, hamar kiürült.

A leszállás után felsorakoztatták őket. Volt is egy kis lökdösődés, mert a bevonulók egyik része úgy akart helyezkedni, hogy jobban lásson, a másik része meg inkább a háttérbe húzódott. Az egyik egyenruhás – olyan őrmesterféle – név szerint szólítva csoportokra osztotta őket, ezután fel kellett mászniuk a rájuk várakozó ponyvás katonai teherautókra. A padokon szorosan egymás mellett ülve egykedvűen bámulták egymást. El voltak foglalva a saját gondolataikkal, nem tudták, mi vár majd rájuk a laktanyán belül.

Móric kissé idegesen nézegetett körbe. Egyetlen ismerős arcot sem látott azon a teherautón, és nem tűnt egy vidám társaságnak, akikkel együtt utazott. Úgy nézett ki, hogy mindenki magába zárkózva várja a fejleményeket.

Amíg zötykölődtek, végiggondolt az eddigi életének mind a tizennyolc évén, a gyerekkorától, amit falun töltött, egészen addig, amíg a fővárosba költözött. Úgy vélte, hogy az élet még sok meglepetést fog tartogatni a számára; bár eddig is voltak váratlan helyzetek, amiket meg kellett oldania, ez a behívó egy igazi kihívásként érte. Talán jobb is így – gondolta –, hogy mihamarabb túl lesz a kötelező sorkatonaságon, hogy azután maga oszthassa be az élete további részét. Csak ez az ismeretlenbe való utazás idegesítette, mert úgy érezte, hogy itt előre nem látható dolgok történhetnek vele.

Eddig jutott a gondolataiban, mikor megérkeztek a célhoz. A laktanya kétszárnyú kapuja kovácso