1. fejezet:Azután
Némán álltak a sír körül kialakult tömeg leghátsó sorában, Axel szorosan Melánia mellett. Nem néztek egymásra, dermedten hallgatták a gyászbeszédet. A pap nem tudta, mekkora súllyal bírnak azok a szavak, melyeket kiejtett. Megannyi temetést végigvitt már, rutinja volt e területen, ismerte a veszteség fájdalmát mások arcán, különösen a nem várt veszteségét, maga is kísérte már végső útjára szeretteit. Mégis, azt a tonnányi terhet nem sejthette, melyet szavaival Melánia szívére helyezett, óhatatlanul, hisz’ nem is ő volt a hibás érte. Minden egyes mondattal egyre mélyebbre süllyesztette a lányt, mivel az összegyűlteknek minden mondat annak az igazolása volt, hogy ez a hirtelen halál Melánia lelkén szárad. Az embereket megnyugtatta, hogy valakit felelősségre lehet vonni, mert ezért a halálért nem volt senki, aki igazán felelősséget vállalhatott volna. Ezt a halált az élet intézte így, vagy az Isten, de ez túl megbotránkoztató fölvetés lett volna ahhoz, hogy a pap, vagy akárki a közül a jó pár ember közül, aki ott volt, föl merje vetni. Az Isten szemére nem lehet ilyeneket hányni, de még a lábára sem, s ez talán okkal van így. Lett volna ugyan valaki, aki felelhetett volna valahogyan, de őt nem hibáztatta senki, hisz ő megtett mindent, sőt, annál is többet annak érdekében, hogy minden rendben legyen. Vagy, hogy legalább a látszat rendben legyen. A látszat pedig egészen idáig rendben is volt, így a nép bevette a csalit és hibáztatta azt, aki az eset megesésekor ott tartózkodott a helyszínen, mégsem tett ellene. Aki mulasztott. Aki Melánia volt.
Legalábbis ezt gondolták az emberek, mert ezt akarták gondolni. Sok mindenre nem gondoltak ehelyett, ami valós volt, és lényeges is. Nem gondoltak többek között Melánia sorsára. Miért is gondoltak volna? Hiszen ő még élt.
Hiba volt idejönnöm. Üres, semmitmondó szövegelés. Ehhez értetek ti. De ennek semmi köze hozzá.
Melánia úgy érezte, össze fog esni. Axel is érezhette ezt, ezért megragadta a lány kezét.
Számukra a temetés véget ért. Olyan gyorsan szívódtak föl, hogy még a rosszalló tekintetek sem é