: Will M. Saintgiorgio
: Képzelt valóság
: novum publishing
: 9783991304623
: 1
: CHF 21.60
:
: Erzählende Literatur
: Hungarian
: 288
: Wasserzeichen
: PC/MAC/eReader/Tablet
: ePUB
Axel, a fiú, aki többet látott már az élet sötét oldalából, mint szabadott volna, egy véletlen során rádöbben, hogy képes elhagyni a testét. Els? megrökönyödése után, hogy a jelenség valós lehet, lázasan kutatni kezdi a témát, ám saját kételyeib?l és er?sen kifogásolható életmódjából kifolyólag nem mer beszélni testen kívüli tapasztalatairól senkinek. Az egyetlen ember, akivel kétségbeesetten megosztaná titkát, pont az, akit a legkevésbé akar beleavatni: Axel osztálytársa és szerelme, Melánia. Azonban elérkezik a pillanat, amikor Axel már nem ura természetfeletti tapasztalatainak és attól való félelme, hogy ez az ismeretlen képesség maga alá gy?ri, arra készteti, hogy megnyíljon a lánynak. Melánia - saját embert próbáló küzdelmei ellenére - felbecsülhetetlen segítséget nyújt Axelnek akkor, amikor a fiút megmagyarázhatatlan élményei kis híján az ?rületbe rántják. De elérkezik az az id?, amikor minden támogatás ellenére Axel kénytelen egyedül megküzdeni a másik valósággal, és immár nem is tudja, hogy szükséges-e az ellenállás, vagy inkább adja át magát ennek az új világnak, ami ugyanannyira vonzza, amennyire megfélemlíti. Vagy mindez, amit megél, érzéki csalódás csupán? Számít-e, mi az igazság, túl lehet-e élni ezt a játszmát, ha úgy érzi, többé nincsenek tétek? Érdemes egyáltalán?

1. fejezet:
Azután

Némán álltak a sír körül kialakult tömeg leghátsó sorában, Axel szorosan Melánia mellett. Nem néztek egymásra, dermedten hallgatták a gyászbeszédet. A pap nem tudta, mekkora súllyal bírnak azok a szavak, melyeket kiejtett. Megannyi temetést végigvitt már, rutinja volt e területen, ismerte a veszteség fájdalmát mások arcán, különösen a nem várt veszteségét, maga is kísérte már végső útjára szeretteit. Mégis, azt a tonnányi terhet nem sejthette, melyet szavaival Melánia szívére helyezett, óhatatlanul, hisz’ nem is ő volt a hibás érte. Minden egyes mondattal egyre mélyebbre süllyesztette a lányt, mivel az összegyűlteknek minden mondat annak az igazolása volt, hogy ez a hirtelen halál Melánia lelkén szárad. Az embereket megnyugtatta, hogy valakit felelősségre lehet vonni, mert ezért a halálért nem volt senki, aki igazán felelősséget vállalhatott volna. Ezt a halált az élet intézte így, vagy az Isten, de ez túl megbotránkoztató fölvetés lett volna ahhoz, hogy a pap, vagy akárki a közül a jó pár ember közül, aki ott volt, föl merje vetni. Az Isten szemére nem lehet ilyeneket hányni, de még a lábára sem, s ez talán okkal van így. Lett volna ugyan valaki, aki felelhetett volna valahogyan, de őt nem hibáztatta senki, hisz ő megtett mindent, sőt, annál is többet annak érdekében, hogy minden rendben legyen. Vagy, hogy legalább a látszat rendben legyen. A látszat pedig egészen idáig rendben is volt, így a nép bevette a csalit és hibáztatta azt, aki az eset megesésekor ott tartózkodott a helyszínen, mégsem tett ellene. Aki mulasztott. Aki Melánia volt.

Legalábbis ezt gondolták az emberek, mert ezt akarták gondolni. Sok mindenre nem gondoltak ehelyett, ami valós volt, és lényeges is. Nem gondoltak többek között Melánia sorsára. Miért is gondoltak volna? Hiszen ő még élt.

Hiba volt idejönnöm. Üres, semmitmondó szövegelés. Ehhez értetek ti. De ennek semmi köze hozzá.

Melánia úgy érezte, össze fog esni. Axel is érezhette ezt, ezért megragadta a lány kezét.

Számukra a temetés véget ért. Olyan gyorsan szívódtak föl, hogy még a rosszalló tekintetek sem é