Első fejezet
A pápa is ember?

A pápa nem ember – több annál. Ezt másfél ezer éve sulykolják belénk. Tanulságos történet, ahogyan a római püspökök lassan a fölébe kerekedtek a többi püspöknek, amihez joguk nem volt, mégis megtették. Azon az alapon, hogy Szent Pétert, az első római püspököt az Örök Városban feszítették keresztre, és talán azért is, mert akkor még egy ideig Róma volt a három kontinensre kiterjedő világbirodalom fővárosa. Ha a világi hatalom parancsait innen küldték szét a négy égtáj felé, akkor szinte magától értetődőnek tűnt, hogy innen irányítják az eleinte még csak nagyon primitív szervezetet. Ám mire a szervezet kialakult, a mindenkori római püspökök a többi püspöknek, és persze a híveknek „atyái”, „papái” lettek és innen már csak egy – szinte csupán formális – lépés maradt, hogy azt az „apai, papai” mivoltukat valahogyan törvényesítsék. Előbb csak nyelvileg, és így lett a „papából”pápa,eleinte ugyanazzal a jelentéssel, később aztán kiterjedt és valós, fizikai hatalom került mögéje. Attól kezdve a római püspök lett a keresztény egyház feje.

Az átlagos európai ember jobbára csak a reneszánsz-kori Borgia-pápa és néhány, szintén akkortájt élt másik egyházfő borzalmas magánéletét ismeri, ezekről tud, vagy tudni vél ezt-azt. Igazából azonban a Nagy Károlyt követő időszakban és egyáltalán, az első évezredben – azaz a három számjegyű években – a pápák szinte kivétel nélkül mintha a Sátán emberei lettek volna. A pokol fejedelmének szolgái, rettenetes alakok, ahogyan például az egyik, szintén ezzel a témával foglalkozó szerző írta róluk: „Közülük sokan erkölcstelen gyilkosok, bálványimádók, háborúskodók, zsarnokok, szimóniákusok voltak, készek arra, hogy mindent, ami szent, kiárusítsanak. Szinte valamennyit sokkal inkább az intrikák érdekelték, mint a vallás”. (1)

Gondolnák-e, hogy miféle emberek ültek Szent Péter trónján azokban az évszázadokban? Akadt közük olyan, akit ma a világ bármelyik országában elfognának köztörvényes bűnözőként, és börtönbe csuknák mihamarabb, mielőtt még újabb rettentő bűnöket követ el. Gondolnák-e, hogy azokat az embereket azokban az időkben joggal nevezhették volna barbároknak? Mert azok voltak. A leggyakrabban primitív személyiségek,