ELSŐ RÉSZ
ÜTKÖZZ A FALBA!

EGY

Május 31. Csütörtök.

A fény éles felvillanása megvakította a madarakat.

A fényből kicsapó tűz leégette a tollukat.

Az iszonyatos dörrenés azonnal megsiketítette őket.

A robbanás lökéshulláma a levegőben messzire vetette a vak, feketére égett kis testeket. Mindegy volt már nekik – az első tizedmásodpercben elpusztultak. Még szálltak a levegőben, de nem a szárnyuk vitte őket. Aztán amikor a földre zuhantak, a külsejük már nem is emlékeztetett madárra. Semmire, ami valaha élt. Kis fekete rögök voltak, hamar elenyészők, egykorvolt életdarabkák.

Velük repültek a fák ágai, amelyeken eddig ültek. Egy útszéli fatörzs is kidőlt. Vastag volt, legalább ötvenéves. Most egy láthatatlan erő törte ketté, sárgásfehér csonkja, mint embercsont, meredt fel. Szilánkosan tört. Az is elpusztult abban a pillanatban. Gyökereinek többé semmi köze sem volt a lombokhoz, amelyek az útszéli ároktól messzire repültek. Ágak tucatjai kapaszkodtak össze, fölöslegesen. Még együtt, de már holtan.

Sűrű fekete füst csapott fel. Roncsok égtek. Felismerhetetlen fémtömeg, egy teherautónyi kráter mellett, több helyen is. Égésszag a levegőben. Égett hús szaga.

Emberhús szaga.

KETTŐ

Május 31. 06 óra 31.

Kirch, Luther utca

Hubert felébredt.

Megszokta már, hogy ilyenkor kell felkelnie. Hat-harminckor. Most egy percet késett? Nézte az órát, nem hitt a szemének, d