ELSŐ RÉSZ
A RETTEGÉS HAJNALÁN

1.

Róma, Olaszország.

Április 12. 05 óra 27 perc.

Amikor felébredt, egy pillanatig kábán nézett az ablakra. Tudta, hogy belső rétege karvastag páncélüveg – kívülről ez nem látszik. Ugyanilyen erős már a könyvtárszoba ablaka is – amelyik a Térre néz – ahonnan elődei, meg ő is olykor, szóltak a néphez. De erre egyre ritkábban kerül sor.

A betörő világosságot az üveg megszűrte. A férfi sejtette, hogy a fény most rohan át keletről a görög tengeren, és Itália keleti partjain merül fel a végtelen, párás hullámokból. Talán két perc sem kell, hogy elérje a Várost. Torcevara, Prenestino, Centocelle, Alessandrino házrengetege már fényben fürdik, amikor az első sugarak az Angyalvár ormán is megülnek, hogy aztán egy szemmel láthatatlan, apró ugrással rátelepüljenek a székesegyház öröknek tetsző kupolájára. Amely úgy magasodik a városban, mint megingathatatlan apa a gyermekei között.

Eszébe jutott a tegnapi hír. Késő este kapta és még nem is tudta igazán felmérni a jelentőségét. Most igyekezett nem gondolni rá, ám ez nem sikerült. Ahírbefészkelte magát az agyába, ott kószált valahol a tudata alján. Azt is hihette – húsz éve már, vagy több – hogy vége van, elmúlott. Amikor réges-régen utoljára hallott róla, tényleg azt gondolta: most, és soha többé. De lám, valakik valahol újrakezdték. Ez rettenetes.

A tompa fájdalom feléledt benne. Először azt hitte, a szokásos, amit a betegsége okozhat. Aztán rögtön utána megértette, hogy ez más. Több annál. Ez a lelkében fáj. Szokása szerint aktivitással akart rá válaszolni, a tett a legjobb gyógyszer, mindig ezt mondja, ha betegség készül ledönteni őt a lábáról. Egy ideje már nem engedheti meg magának, hogy ágyban heverjen. Dolgoznia kell. Túl sok ember gondját viszi a vállán.

Lassan felkelt és kiment a fürdőszobába. Útközben csak gépies pillantásokat vetett a berakásos falra, megnyugtatták a pasztellszínek, a képek. Mostanában gyakran eszébe jutott, hogy az élete már nagyon is egyenes vonalú. Újabb megrázkódtatások nem várhatók. Továbbra is itt fog élni, e falak között, aztán, ha meghalt, szintén itt marad, csak több szinttel mélyebben. Várja egy hűvös kripta, amelynek csöndjét nap mint nap felveri majd a látogatók zsivaja. Turisták, hívek, felnőttek, gyerekek. Egy-két évig mindennap hoznak virágot a síremlékére, aztán