Valtimo

– Itt várj – mondtaa férfi.

Maui ajkába harapott. Talán csak nem fog meglógni? Persze,a pénzzel… De megnyugtattaa környék.A környék, amely bárki más számára éppen ellenkezőleg maga lett volnaa félelem, vagy legalábbis az indokolt nyugtalanság.

Hiszen néptelen volt. Nagy-Párizs határán kívül, egy számára ismeretlen vidéken volt. Csaka keskeny út, egy kis beszögellésa fák között, ahová Valtimo letettea kocsit. És az út már csak ahhoza félig sötét, kísérteties házhoz vezet. Nappal talán szelídebb leheta látvány, gondolta Maui. De most késő este volt. Vagyis már tulajdonképpen éjszaka.

Viszont, ha ilyen elhagyatott helyen üzletel Valtimo, akkor utána aligha lóghat mega pénzzel. Vissza kell jönniea kocsihoz. Majd résen leszek, ígérte magának Maui. Egy csöppet sem bízotta férfiban.

Valtimo eközben már beérta házba. Egy testőr külsejű alak menta nyomában, mára kaputól kísérte.A férfi ezt természetesnek tartotta. Vittea táskát és reménykedett, hogy sikerül jó árat kicsikarniaa nőből.

A „Hiéna” igazi neve Madame Werder volt.A szakmában is csak ennyit tudtak róla.A keresztnevét csak találgatták, de persze úgy igazán senkit sem érdekelt. Azt beszélték Valtimo köreiben, hogy az űrkövekkel kereskedett is, nem csak gyűjtötte őket. Meg hát kereskedett sok egyébbel is. Évekkel ezelőtt volt valami peres ügye is, hallottaa férfi fél füllel, egy afrikai állam citálta bíróság elé, mert becsaptaa nagykövetüket.

Madame Werdera földszinti hallban, fogadta Valtimót. Mivel már telefonon tisztáztáka részleteket – legalábbisa kő származását illetően – hát most azonnala tárgyra tértek. Az asszony hűvös tekintetű jó harmincas volt. A „veszélyes fajtából”, ahogyan Valtimo nevezte. Mert ezek még nem öregek, sőt nagyon jó nők, de már nem is azoka naiv tizennyolc vagy húszegynéhány évesek, akiket egy jó beszédű férfiember még könnyen becsaphat.

De most szó sem volt szerelemről vagy szexről. Az asszony feketehajú, sápadt bőrű, csinos teremtés volt. Ez mosta 2014-