A vízen

- Hogy állunk a beszállással? – kérdezte Kira, közben az órára nézett. Tudta, hogy van még idő, de az embereknek látniok kell, hogy kézben tartja a dolgokat, minden részletre rákérdez. Ez neki is jót tett, folyamatos tréningnek tekintette. Mert az is volt.

- Háromnegyedig megtelt – vágta rá a kormányos matróz, akinek most nem lévén dolga, a híd nyitott ajtajában állt, a part felőli oldalon. Onnan lelátott a rámpára, amelyen folyamatosan hajtottak be az autók. Ő számolta a forgalmat.

Agano, az első tiszt kukkantott ki rájuk. A férfi talán soha nem nevetett, mindig halálosan komoly arcot vágott, mint akinek megoldhatatlan gondja van. Aki első alkalommal találkozott vele, azt hitte, hogy gyászol valakit. Nehéz volt elhinni, hogy ilyennek született – csecsemőkora óta nem nevetett egy jóízűt. Talán azt hitte, robusztus testalkatához nem illik semmi lágyság? Az viszont biztos, hogy nincs nála jobb hajós az Öbölben. A kisujjában van minden, amit az ő pozíciójában tudni kell.

Kira a belső kamerákat nézte. A fekete-fehér, régimódi monitorok zavarták őt: már kétszer kérvényezte a cégnél, hogy cseréljék ki színesekre, azok élethű képet mutatnak – ha keresni kell valamit, autót, embert, már a színe vagy a ruházata alapján is közbeléphetnek, míg ezeken a monitorokon minden olyan egyformán szürke.

De Kira így is látta, hogy rendben mennek a dolgok. Az alsó és a felső fedélzetekre szépen behajtottak már a személykocsik. A legalsó, egyes szinten kétoldalt a kamionoknak és a buszoknak hagytak helyet, oda csak azok álltak be. Majd a végén, ha még várnak a parton személykocsik, de már nem látszik egyetlen odaigyekvő busz sem, akkor a sor végére beállhat még néhány autó, őket sem hagyják itt.

Kira megnézte az üzemanyagszint-jelzőt, a légnyomásmérőt, a szélirányjelzőt. A barométer nem süllyedt és nem emelkedett, vagyis beállt. Száraz, napos idő volt, bár az égen pár bárányfelhő mutatkozott, de ez senkit sem zavart.

Lodran, a rakodótiszt szólt fel a rádión:

- Jelentem a hídnak, még hat perc.

Az óra szerint úgyis hét perc múlva lenne az indulás ideje, tudták ezt a parancsnoki hídon is. Kira a széles ablakon figyelt előre. Látta közeledni azAlidát, Wetzlar kapitány hajóját. Most fordult be a külső móló jelképes, régi őrtornya mellett. Annak tetején valaha régen minden éjjel tűz égett, az mutatta az utat az éjszaka érkező hajóknak. Ma már egész éjjel k