A kezdet kezdetén

Kira szíve a torkában dobogott. Még sohasem érzett ehhez hasonlót. Hol elöntötte a forróság, hol meg hirtelen fázni kezdett. Egyik érzésre sem volt semmi oka, de attól ezek a dolgok még történtek vele.

Már egy órája várt a nagy, fényes, csillogó irodaépület halljában. Sejtette, hogy kamerák figyelik őt is, másokat is. Lehet, hogy egyszer csak biztonsági őrök jönnek érte, és viszonylag diszkréten elvezetik valami főnökhöz, aki kikérdezi..?

A fiatal nő izgalmában érkezett korábban. Pontban tízkor kellett megjelennie a Solvay és Lybsterr befektetői cég irodájában, de annyira izgult, hogy reggel nem bírt már megmaradni szerény albérletében, inkább felkészült testileg-lelkileg és eljött ide. Ha tűz támadna a metróban, ha gigantikus dugó zárná el a Belvárost, ha bármi más történne, ami megakadályozná, hogy pontosan ideérjen… akkor nem is tudná, mit csinálhatna… Nem késhet el! Ez lesz élete első munkahelye. Alig fejezte be az egyetemet, most, a nyár elején, júniusban megkapta a diplomáját. Ezer helyre küldte el az önéletrajzát – három céghez be is hívták interjúra, de eddig még semmi eredmény.

Tíz előtt tíz perccel elment a mosdóba, a tükörben ellenőrizte a külsejét, rendben találta. Nézte azt a „másikat” ott szemben. Huszonhárom éves lesz lassan, és annyinak is néz ki. Nem sovány, inkább telt, nem magas, de nem is alacsony. Többször érezte már, ha a tükörbe nézett, hogy Kira Dannes olyan… átlagos. Az biztos, hogy a külsejével nem tűnik ki a tömegből, a sok hasonló nő közül. Talán csak azzal, hogy a haja koromfekete – ahogyan maga szokta mondani: „olyan, mint az éjszaka” – a szeme viszont kék. Méghozzá szép kék, „olyan, mint a tavaszi égbolt”. Már meggyanúsít