: István Nemere
: Királyi krimik
: Adamo Books
: 9789634533153
: 1
: CHF 3.90
:
: Geschichte
: Hungarian
: 272
: DRM
: PC/MAC/eReader/Tablet
: ePUB
Nemere ​István is megírta a maga királytörténeteit, de persze nem szabályos életrajzokat, hanem az uralkodócsaládokban hajdan lezajlott gyanús ügyeket, leszámolásokat, zsarnoki őrjöngéseket, szexuális kilengéseket stb. pertraktálja. Éppen tucatnyi elbeszélésének első hőse a 'jöttmentből' lett római király, Tarquinius, aki talán az első tudatos 'imázsteremtő' uralkodó volt. Szerepel az összeállításban a 'kelet rémének' nevezett júdeai Heródes; a negyvennégy évig uralkodó Nero császár, aki az állami politika rangjára emelte a gyanakvást és a besúgást. Korunk újra fölfedezett démoni asszonya, a bizánci Theodóra császárné sem maradhatott ki a sorból. A magyar múltat 'reprezentálja' az Árpád-házi Salamon; szól az író a 13. századi bizánci Andronikosz rémuralmáról; azután Nápolyi Johannáról, aki első férjét megölette, a másodikat pedig szexuális mohóságával 'végezte ki'. A sorban helyet kapott a lengyel-magyar király, II. Ulászló, a Borgia család, Rettegett Iván orosz cár, a Prágában székelő 'bolond műgyűjtő', II. Rudolf német-római császár, és végül a mayerlingi tragédia áldozata, Rudolf trónörökös. A novellisztikus történetekkel a szerzőnek láthatóan nem az volt a célja, hogy a tényeket mérlegelő beállítással árnyalatos képet adjon rémes legendákkal övezett hőseiről, épp ellenkezőleg, megerősíti a mendemondákat, és 'szaftos' részletek idézésével még borzalmasabbaknak állítja be e történelmi figurákat, mint amilyennek a köztudalom tartja. A démonizáló indítékú kötet - magánérdeklődést elégíthet ki.

A Tarquinius-klán

 

Róma akkoriban még voltaképpen nem is volt Róma. Állt ugyan a város, de az első évtizedekben igen szegényes és védtelen településnek számított. A környéken élő latinok nemegyszer betörtek a városba, könnyű zsákmányt remélve - és a legtöbbször nem is csalódtak. Az éppen uralkodó király ilyenkor összeszedte a légiókat, és elindította az ellenség felé.

Ancus Martius volt Róma királya azokban az időkben, amikor kezdetét veszi történetünk. Mindenki meglepődött, amikor kiderült, hogy az egyszerű származású férfiúnak bizony vannak hadvezéri képességei. A leginkább talán éppen maga Ancus csodálkozott. De ha már így volt, bizony szorgosan kamatoztatta képességeit. Legyőzte a latinokat, azok szerény városait lerombolta. Már csak azért is, nehogy mostanában vagy később Róma vetélytársaivá válhassanak azon a közép-itáliai vidéken. Róma ekkoriban még nem is álmodott tengeri kikötőről, örült, ha megvethette lábát Latium tartományban.

Ancus vezette be azt a szokást is, hogy a legyőzött csoportokat - mivel városukat úgyis megsemmisítette - nem rabszolgának, hanem új lakónak, római polgárnak hurcolta el. Le is telepítette őket az Aventinus dombján. A jövevények eleinte még siratták régi lakhelyüket, de hamar belátták: rómainak lenni nem sok hátránnyal, ám számos előnnyel jár. Egy mind eresebb, népesebb városállamhoz tartoztak attól kezdve, ahol nem fenyegette őket veszély, és a király sem sanyargatta népét. Igaz, politikai jogaik akkoriban - még pár száz évig - nem voltak ezeknek a betelepítetteknek, de még nem is érezték szükségét.

A város közepén kanyargó Tiberis folyóra hidat is építettek, a túloldalra kisebb erődítmény került. Így az ellenség nem foglalhatta el a hidat észrevétlen. Mi több - már be sem törhetett a városba észrevétlen. Később aztán őröket állítottak mindenfelé, akik már a város határában, földjei szélén is figyelték a mozgásokat. Ahogyan Róma kicsivel is gazdagabb lett, úgy szaporodtak katonái és nőtt ereje is.

De Ancus király idején azért még egyáltalán nem volt az, ami később. Senki sem sejthette, milyen hatalmas és híres város, mekkora világbirodalom központja lesz pár száz évvel később.

Ancus uralkodásának idején történt, hogy egy idegen költözött Rómába. Persze ilyesmi gyakorta megesett, talán ezért sem figyelt fel senki erre a jövevényre.

Tudnunk kell, hogy Rómától nem messze akkoriban számos etruszk település volt. Az etruszkok voltak Itália őslakosai, már akkor ott éltek, amikor Latium tartománynak még neve sem volt. Etruszkok uralták azt a földet, amikor a távoli Trójában lezajlott a tízéves háború az elrabolt Szép Heléna miatt. Amikor a menekülő trójaiak hajói átjöttek a nagy tengeren és kikötöttek Latiumban, az etruszkok már sejtették, baj lesz. A következő században aztán nemegyszer voltak kénytelenek összemérni fegyvereiket az új jövevényekkel és persze azok itáliai szövetségeseivel.

De nem mindig zajlottak háborúk. Tarquini etruszk városban élt egy Lucumo nevezetű férfi, ki már ott sem számított bennszülöttnek. Görög származású lévén megtapasztalta, hogy bizony az etruszkok sem rajonganak az idegenekért. Családjával együtt aztán megunta már, hogy folyton különbséget tettek közte és az igazi etruszkok között. Lucumo sokat hallott Rómáról, ahol állítólag másféle szemlélet uralkodik. Ott nem csupán megtűrik az idegeteket, de lám, Ancus király mé