Hétvége

Itt a szombat reggel, de még nem beszéltek a hétvégéről. Eve érezte, ahogy a feszültség növekszik benne, és még a szemét sem nyitotta ki. Szerette volna kiadni magából az érzéseit, szavak formájába önteni, de valahogy nem tudott nekikezdeni, halogatta. Alex elment kávét főzni, a pici Sarah pedig huppant egyet az ágyon. Eve mosolyogva, puszikkal köszöntötte, majd szorosan maga mellé vette, csiklandozta, nevettette. Gyorsan összeszedte magát, ha Sarah-ról volt szó.

– Mit szólnátok, ha meglátogatnánk a nagyit? – fordult be a szobába Alex, kávéval a kezében.

– Hurrá! Menjünk! – kiáltott fel Sarah.

Neki a kert, a játékok, a kutyus jelentette a nagyit. Nem igazán foglalkoztak ott vele soha – a minimális figyelmet kapta meg –, gyermeki világa viszont inkább fordult a szabad levegő és a kutya irányába, mint az emberekéhez. Eve ott volt neki, a lényeg mellette volt.

– Épp, hogy felkeltem, bevallom még nem foglalkoztam a hétvégi programmal.

– Jaj, ne már Eve! – Alex átnyújtotta neki a kávét, a jutalmat cserébe a nő beleegyezéséért. – Anyámmal rég megbeszéltem, lesz ebéd, szép idő, játék. Te is pihenhetsz kicsit.

Eve-nek nem ezek a dolgok jutottak eszébe, ha Alex szüleinek látogatásáról volt szó. Inkább a folytonos szurkálódások – irányába. A figyelem, amit kislánya az első tíz percben kap, majd szalad is hozzá, mert mással nem tud játszani, más nem foglalkozik vele. Nem pihen, csak még inkább kimerül, elfárad. Ez nem segítség, közel sem az számára.

– Nem csinálhatnánk mégis valami mást? Szép az idő, talán elmehetnénk hármasban…

– Ne csináld már! Lebeszéltem. Megyünk és kész. – Alex ellenkezést nem tűrő hangon ejtette ki ezt a mon